2014. augusztus 26., kedd

továbbra is

még mindig nagyon boldog vagyok, mindenféle feltétel nélkül. teljes a harmónia, imádunk együtt aludni és úgy általában mindent csinálni.

érdekes, mert úgy gondoltam, hogy mivel az első naptól fogva együtt élünk, majd jó hamar csendesednek az érzelmek és jönnek a szürkébb hétköznapok, hiszen a járás időszak kimaradt. de nem. sőt! sokkal erősebb a kapcsolatunk fene se érti miért. erősebb a kötődés és mindig nehéz a reggeli elszakadás : ) nagyon cuki ahogy nyíg, hogy nem akar dolgozni menni, csak itt maradni velem és milyen jó lesz ha megyünk nyaralni, mert éjjel-nappal együtt lehetünk : )
cuki. imádom. jön velem mindenhova lelkesen, csinálunk programokat. most hétvégén pl. elmegyek vele horgászni-jaj de jó lesz nekem-mert megígértem neki vagy 1 hónapja, csak eddig esett az eső. szóval a kocsiban fogunk aludni-jaj de jó lesz nekem-én majd napozok és végre olvasok, ő meg fogja a gusztustalan büdös halakat.
na mind1. neki ez a mennyország, hogy ott leszek vele, miközben ő horgászik. nem tudom, ez miért olyan fontos a pasiknak, gondolom az őskorból fennmaradt egyetlen ösztön, hogy élelmet szereznek, halásznak vadásznak, tehát nagyon fontosak, mert nélkülük a nő meghalna (:DDDDDDDDDDDDD hát persze). ja a másik a fajfenntartás, azt mi szorgalmasan gyakoroljuk és közelebb is áll hozzám, mint a horgászás, de néha kibírom ha neki ez a tevékenység egy másfajta orgazmust okoz. hát legyen, ennyi kompromisszum belefér és még mosolyogni is tudok hozzá. egy napig.

örülök neki, hogy sikerült eljutom odáig, hogy nem agyalok. egy kicsit sem. csak megélek és érzek és örülök és. ennyi. semmi töprengés, meg mi lesz hogy ha, meg majd ha, meg így meg úgy, stb.
csak úgy simán boldog vagyok és kész. nagyon szeretem, szerelemmel, meg mindenféle más energiákkal ő meg befogadja és hatványozottan viszonozza. életemben először kapok ennyi jót egy pasitól. fura érzés és meg kellett tanulni el(be)fogadni ezt a sok mindent testileg-lelkileg is. de már megy és tök jó, már nem tudnék róla lemondani : DD most már kell!  : DD akarom!

valamiért a tesóm esküvője nagyon meghatotta őt és már nem lesz csak két tanús esküvőnk, megértette, fontos hogy ott legyen a család, barátok és még aki szeretne. örültem, hogy kivártam ebben a témában és nem erőszakoskodtam h legyen így meg úgy, mert én azt akarom stb. úgy látszik, meg kellett tanulnom, hogy a türelemmel milyen sokra lehet menni.és tényleg. nehéz, de sokkal jobb finoman rávezetni a másikat és hevesen bólogatni, hogy milyen jó hogy így gondolod drágám, mert én is! : DDDDD
(női praktikák level 3.)

2014. augusztus 21., csütörtök

legyél mindig pozitív, ha kibaszottul fáj, akkor is.

csak annyit tudtam mondani a szomorú szemeibe nézve:
nem baj, ő most felszállt egy másik vonatra, aki velünk akar élni, maradni fog. legyünk vidámak, hogy életre tudtunk hozni egy kis testet, még ha csak pár (napra) hétre is, ezek szerint kompatibilisek vagyunk és máskor is sikerülni fog! : )

mosolygott, de a szeme sírt.

2014. augusztus 11., hétfő

hm

minden napunk csodás. imádok így kelni, hogy azzal ébreszt szeretlek és ezt lefekvéskor is nyomatékosítja bennem pé. el nem enged, pedig már mindjárt 3 hónapja együtt élünk és nagyon jól nyomjuk.
persze rendetlen, amilyen egy pasi. állandóan pakolok, de bármit kérhetek tőle megcsinálja.

idióta munkabeosztása van, így korábban kelünk, hogy legyünk időnk összebújni és nyugodtan reggelizni, elkészülni.
hétfő kedden kimenőm van este, ilyenkor darts versenyen van : ) itthonkodom és naplózom, folyosózok stb.

most minden napunk a tesóm pénteki esküvőjéről szól. készülünk, én ruhapróbákra járok, ma kozmetikus, holnap fodrász, csütörtök pedikűr, péntek reggel megint fodrász...amúgy el tudnám ezt viselni minden héten : DDDDD

vettünk közösen egy víztisztítót amit szerdán szerelnek be, már nagyon várjuk. imádom a tiszta vizet, nálunk hányinger íze van a víznek és két naponta vízkőteleníteni kell a fürdőd, hát igya ezt aki öngyilkos akar lenni :DDD

amúgy jól vagyunk, jövünk-megyünk, kirándulunk, anyuzunk, én sokat főzök és meg kell mondjam ez baromi sokba kerül. nem tudom ki hogy csinálja, de a havi kosztpénz jó esetbe annyiba kerül, mint az albérlet pénz!

utálom már ezt az időt.

apámnak motorbalesete volt, mikor kiért a katasztrófa védelem keresték a hullát, mire közölte apám én vagyok az élő halott.
persze nem tőle tudom a történteket, egy barátja hívott fel, hát hogy mégis na.
tudom tudom, minden van lejjebb. és persze mivel különb vagyok, felhívtam egy ürüggyel, mondván elfelejtett szólni, mikor mehetek át megköszönteni a névnapja alkalmából, stb. aztán elkezdte mondani mi a pálya.
szánalmas. magamat alázom ezzel tudom, de olyan jó lenne ha egy kicsit is szeretne. de ez már nem fog változni ebben az életünkben. tagad, elutasít, hátat fordít és leginkább nem szeret.ez van.

megint elkezdtem edzeni. élvezem és jó szarul megy, de mit várok 2 hónap kihagyás után?

imádom hogy sokszor hajnalig beszélgetünk, nevetünk, sztorizunk, sétálunk, fagyizunk, stb. szeretem, hogy együtt élünk és közösen döntünk, hogy ez a pici lakás pont annyira cuki, mint szar.
mondjuk ma megfordult egy laza költözés a fejembe, mikor közölte, hogy idehozza az óriás tornalabdáját...és azt hova rakom? a lámpára? és ennek ellenére tényleg minden szar elfér ezen a 37 nm-en :DD

még mindig csak 1 csík.. : (