emberek

nézem és érintem az emberi testeket távolról és egészen közelről. fura, hogy mennyi információ van az izmokban és a zsírban. megannyi fájdalom, bánat, kétségbeesés, szégyen és főleg nem elfogadás. kevés ember szereti magát. mindenki csak vásárol, keneget, takargat és bármi, csak elrejtse valódi énjét, amit nem akar felvállalni, vagy tenni az utálat ellen.

egészen különböző hájak vannak pl. a bánatból adódó, pótcselekvéses, nagyon vizes és általában sok, terjedelemre is. a nincs időm magammal foglalkozni, állandóan rohanok és eszek amit a kezembe adnak típusú háj, általában tömör, kemény.

a szeretet hiányos hájat egyébként könnyebb kezelni, mert már maga az érintés is boldogságot hoz a tulajdonosának, így gyorsan fogy. a másik fajta nehezebben jön le, mert amúgy elfogadja magát, de mindenen gyorsan túl akar lenni, mert hát ugye nincs ideje semmire.

különbözőek az emberek nagyon. a kezem alatt napi átlag 5 ember fordul meg és nincs két egyforma. persze vannak általános problémákkal küszködőek, olyan sémásak de a legrosszabbak a ráérősek. na, azok aztán minden faszságot kitalálnak unalmukban, azok aztán szívják az energiát. általában mind pszichopata : DDDDDD szerintem azért, mert arra is ráérnek és már begolyóznak saját maguktól.

nem olyan könnyű a felismerés, hogy igazából nincs normális ember a földön, mindenki psziho és frusztált. azok alkotnak egy közösséget, ahol ugyan azok a problémák forognak körbe, de egy általános tutira van, ami összetartja őket.

a párkapcsolatok is így állnak össze. vannak a tudat alatti problémák, amik jól összetartják a párt, aztán ahogy az egyik megoldja a saját körét amit a másiknak nem sikerül, szét is mennek. ez lehet a fejlődési szakasz egyik lépése. ezért ajánlom sok párnak, hogy ha az egyik el akar menni valami spiri tanfolyamra, együtt tegyék, mert ha az egyik elkezd fejlődni és nem tudják egymást húzni, akkor a lemaradás már akkora lesz, hogy a válás elkerülhetetlen.

nem is erről akartam írni, hanem hogy felhívott ma egy exem és nagyon örültem neki. várom a találkozást : )

ja, nem ezt.
szóval a zsírokról és testekről írtam. a feszülésekről és lelki kivetülésekről.

na, volt az a pillanat, mikor pötyi kutyámat elaltattuk. mikor megkapta az altatót, akkor olyan volt a teste, mintha aludna. de mikor megkapta az utolsó szurit, amitől megállt a szíve, teljesen elernyedt a teste. annyira, hogy nem is tudtam utoljára ölbe venni, mert mint egy rongybaba nyeklett mindenfele az összes porcikája, nem tudtam egyszerűen felvenni, de megfogni sem.

amíg van élet a testben, mindig van benne feszülés. dolgoznak az izmok, még álmunkban is, az agy folyamatos információkat adnak le az idegrendszernek és igazából nincs is olyan, hogy ellazulsz. nagyon nehéz elérni ezt az állapotot.
a jógában van ilyen, hogy hullapóz, hosszas gyakorlás után lehet minimálisan elérni a laza tartást, de hát ugye a nevében is benne van: tartás.

a testünk minden információt elraktároz születésünktől fogva sejt szinten. ezeket a negatív és pozitív érzéseket tartják az izmok. aki fél, az körbeveszi magát zsírral, védelmezve magát az újabb kívülről jövő negatív érzésektől. aki túl szikár, az távol tartja magától az érzéseket, általában függőségekre hajlamos egyedek. befordulnak, kérdőjel formában közlekednek és puffadnak, születésükkor az anyjuk nem szoptatta őket.

na mind1. most nincs kedvem folytatni.

ez

a zene már régóta kedvenc

http://www.youtube.com/watch?v=7o1nV6-fOAQ

ismét túl vagyok egy szinten. kis láma (nagymesteri) fokozat. ez már nagyon tud és nagyon ütős. nagyon élvezem is a kapott tudást.. most mondhatnám, hogy ilyen nincs is, de van. na mind1. ezt úgy is csak azok fogják érzékelni, akik járnak kezelésekre.

ezek a tanfolyamok jó ego rombolók és általában a túlélésre játszom :DDDDD
de megéri. szeretem a kihívásokat, szembenézni önön gyengeségemmel és felvállalni azt, azokat. így lehet csak fejlődni, bár most, hogy továbbképzésen is vagyok, minden nap egy lelkiismeret furdalás, hogy átlépjem a lustaságomat. hát...nehéz, na, még akkor is, ha engem szolgál a fejlődés.

kivételesen örülök neki, hogy jövő héten nincs annyi munkám. nagyon fáradt voltam az utóbbi hetekben, ami nem baj, csak nem szeretem, ha ennyire elhanyagolom magamat a munka miatt. örültem, hogy eljutottam szoliba, megyek hétfőn jógára és péntekenként szabad napot csináltam, hogy kangoo-zhassak meg ilyenek. nem szabad ennyire feláldozni mindent, na. végül is hétvégén is dolgozok.

sok minden van és sok mindenről mesélhetnék, de kevés az idő rá. vagy nem olyan fontos már a kitárulkozás. mostanában amúgy is kicsit be vagyok fordulva a gondolataimmal. átlagban napi 4 ember fordul meg a kezem alatt. éppen elég az ő dolgaikkal foglalkozni, magamra sokszor már nincs is kedvem, de jól van ez így. legalább nem gondolkozok túl dolgokat :DDD

amúgy is gyakorlom, hogy a jelenben maradjak, elég jól megy. ez nagyjából abból áll, hogy leszarsz mindent, csak adott dolgoddal foglalkozol és nem pörögsz olyanokon, amik még meg sem történtek, lehet, meg sem fognak és nagyjából a múltat is elfelejted..mindeközben pedig hálás vagy mindenért ami veled történik.

szóval elvagyok, köszönöm, jól vagyok : )

: (

ma kaptam egy szomorú telefont. számítottam már rá, az elmondottakból, tudtuk, hogy ez már nem tart sokáig. 4x-es áttét, gyors leépülés, minden kezelés megtagadása.

tagadás. ez egy megfelelő szó az állapotra, hiszen reggelre virradóra meghalt. elhagyta testét a lelke. mindent feladott, nem vállalt kihívást és inkább ment.
itt hagyta feleségét, két csodálatos gyermekét, angyali unokáját és ment. kimondottan menni akart. semmit nem vállalt fel a gyógyulás reményében. ahogy megtudta mi van vele, eladta mindenét, felszámolta vállalkozását, rendezte a család anyagi helyzetét és két hónapon belül ment.

mindenki könyörgött neki, hogy legalább próbálja meg, igya, egye, tegye, hagyja, vagy bármi, csak maradjon, de hiába minden kérlelés. és ma már nem kelt fel.

mikor ilyet hallunk fogadalmakat teszünk, hogy majd mi nem így csináljuk és tanulunk belőle, hogy mennyire fontosak igazából bizonyos dolgok, amiket csak úgy elnyelnek a hétköznapok és tudjuk, hogy kellene tenni, de aztán észre sem vesszük, hogy végül nem teszünk értük semmit.

igen, fontos a pénz, de biztos? fontos a munka, de ennyire? fontosak az emberi kapcsolatok, de mindegyik?
igazából mi a fontos? mi az a dolog az életünkbe, ami annyira fontos, hogy meg is halunk érte, általa?

a sok stressz.
mindenki életének szerves és már-már normális része.
tényleg annyira fontosak dolgok, hogy ne aludjunk, ne együnk, vagy túlegyük vagy egyáltalán bármi károsat tegyünk magunkkal miatta? megoldást nyújt valamire is, ha napokon, hónapokon át alig élő, aztán meg halottak legyünk?

nehéz. a fentiek beépülnek az életünkbe, tehát tudomást sem veszünk róla.
milyen lehet várni a halált és azt mantrázni az ágy szélén, hogy mindent visszacsinálnék, nem ennék-innék-szívnék, stb. azokat, amivel ártottam magamnak, nem dolgoznék és venném el az időt azoktól akiket itt hagyok és szeretek és igen, megtanulok szeretni is, mert tudom, hogy arra sem volt időm....

de már mindegy. visszacsinálhatatlan minden és most, amikor már ekkora a baj, hogy a fogadalmak nem segítenek, olyan nagy az a dolog, amivel szembe kell nézni és legyőzni..de már nincs hozzá erő..mert mindet elvitte a stressz, a helytelen életmód, a rohanás, a nincs időm szeretni érzés és igazából most nem is fontos, mert meg kell venni mindig az új autót, be kell fektetni a pénzt, vagy vásárolni, vagy csak simán a napi rohanás.

tudod mikor érsz rá igazán? mikor várod a halált. nincs mit intézni, nincs hova rohanni, minek már bármivel is foglalkozni? és akkor rájössz, mindened megvolt, így halálod alkonyán, csak élni felejtettél el. mert ha tudnál még maradni, akkor minden idődet csak azokkal töltenéd, akiket szeretsz és igazából mennyi minden nem fontos, így, félig a másik oldalról nézve. az a sok és fontos halaszthatatlan tűnő dolog..

akik itt maradnak addig szenvednek a hiányodtól, míg ők is meghalnak. na és persze sokszor haragudnak majd, hogy amíg tehetted volna, neked annyi minden más fontosabb volt, hiába kértek tőled időt, te nem értél rá adni azt sem.

most pedig ez van. hogy vége. pedig voltak jelek, amiket csak kevesen vesznek észre. ha meg igen, azt is jól megmagyarázzák, hogy majd. most nem érek rá vele foglalkozni, hiszen akkor nem gondol rá senki, hogy esetleg ez lesz az utolsó alkalmad változtatni. pedig ha akkor megmondta volna valaki...minden másképpen alakul. talán.

na. és most akkor mit csinálsz ilyenkor az addig összedolgozott milliókkal? mennyivel jobb lett volna elutazni, vagy jobban élni belőle, élvezni, hogy általa változtathatunk, vagy kevesebből gazdálkodva boldogan élünk? a rokonoknak nem a hagyatéki utáni összegre van szüksége, hanem rád. semennyi pénz nem hoz vissza már téged és azokat az időket, amiket te már nem élhetsz meg, egyszerűen kimaradsz belőlük. nem láthatod felnőni az unokádat, férjhez menni a kisebbik lányodat, utazni, motorozni, barátokkal bográcsozni. megérte a belemenekülés? a vasárnapi munka? a semmiről nem lemondás, mert én olyan nagyon fontos ember vagyok ám..és mindent meg kell csinálni, semmire nincs időm! már van.

most jön 49 nap, mikor a köztes létben az ember lelke megérthet mindent, számot vethet mi volt fontos az életében, szembenézhet félelmeivel, érzéseivel. itt mindenre van lehetőség és idő, itt már nincs mit elódázni és megmagyarázni, nincs hova menekülni.
csak te vagy és az életed:

csapó indul!
jó utat józsi

-

nagyon mennek a napok, nem tudom megállítani őket. próbálom a hétvégéket szabaddá tenni, vagy legalábbis a vasárnapot. kicsit nehezen szokom, hogy minden nap 7-8-ig dolgozom, még akkor is, ha későn kezdek. nem baj, most ez van, ennek örülök.

egyre több az új vendégem, ez is jó. érdeklődnek, szeretik a munkámat és engem is. csomó kaját kapok ajándékba, kicsit kezdem magam úgy érezni, mintha az állatkert egy lakója lennék : DDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

anyám szeme szar. zöld hályogot diagnosztizáltak, kezelem én is, ő is, most már állítólag jobb neki, de még mindig homályosan lát. próbáltam neki rávilágítani, miért is van ez, miért kapta ezt a megoldandó feladatot, de csak az egó szól belőle és tényleg tök homály. pont, ahogy lát.
de tudomásul vettem és a mai siránkozásra sem szóltam semmit, hát mégis, hogy lesz így munkája, ha ki sem nyitja a laptopot, hogy egyáltalán keressen bármit is. a legfontosabb neki, hogy elköltözzek egy nagyobb lakásba, mert így már nem lehet élni, ahogy én teszem.
hm..tényleg kicsi, de azért valahogy még életben maradtam benne. ma teljes hisztériás rohamot kapott, hogy ez a szivacs amit vettem, itt nem jó, rakjuk oda, nem ide, akkor ezt át oda és ezt húzzuk el és stb...én meg csak álltam, hogy mi van? ki kérte, hogy rendezze át a lakásomat, ráadásul ilyen erőszakosan??????? totál kibuktam. én lakom itt, nekem így jó. erre kitalálta, hogy elviszi a szivacsot.
miiiiiiiiiiii?????????? azért vettem, mert szükségem van rá a munkámhoz, nekem nagyon is jó, mi az, hogy elviszi??????????
ppppppffffffffffffff.......
kész voltam már tőle. mi lenne, ha magával és az életével foglalkozna, nem az enyémmel, nekem így jó, köszönöm!

elmentem ma futni a napsütésbe, nagyon élveztem. rájöttem, hogy ha mindig az estére várok, hogy elmenjen az utolsó vendégem, pont lemaradok mindenről, így kicsit át kell szervezni az életemet és napközbenre tenni az elintézni valókat és a mozgást is.

még 6 hétig megy a tanfolyamom és nem hiszem, hogy túl fogom élni : DDDDDDD
pedig lehetnék szorgalmasabb is, de így is csomó időm elmegy a tennivalókkal, de mindig az lebeg a szemem előtt, hogy magamért teszem és akkor egy kicsit jobb.

a hajam béna. és a testem is.

a hosszú őszre való tekintettel, egy csomó bogár van, amik be is jönnek a lakásba.
még szerencse, hogy a vendégeim nem olyan félősek, mint én, így simán kivisznek
katicákat, poloskákat és egyéb meg nem határozható egyedeket az ajtón kívülre : DD

lehet, felhívom apámat. mondjuk egy hete gondolkodom ezen, aztán mindig elmegy a gondolat más felé. mit futok egy busz után, mikor kocsival járok, nem?
hiába szeretem, mert az apám, és ő is azért még kicsit biztosan szeret, mert a gyereke vagyok már 36 éve, vagy ez tényleg ennyire nem jelent semmit?
nem tudom a válaszokat és igyekszem nem is nagyon keresni őket, így legalább nem fáj. annyira.

:

kicsit kezdek leamortizálódni az utóbbi pár hónaptól. ma már fájt a lábam és olyan, mintha ízületes lenne a kezem. még soha nem volt ilyen, de a túlerőltetés és némi túlsúly ezt simán kiváltja. meg a folyamatos erőltetés. szóval hétvégére már nem vállaltam munkát.

anyunak meg zöld hályog lett a bal szemén, hát fasza. mondjuk, legalább nem unatkozik, egész nap kezeli magát, vettem neki értisztítót.

de jó, már csak a holnap van...este 8ig pfffffffffffff, hát ezt most nem kívánom, na.

hát ja

az az igazán nehéz, hogy elfogadjam, sok mindent megkapok az élettől, de nem akkor és nem attól, akitől és amikor szeretném.  ez egy kicsit olyan, hogy be kell érjem ezzel, mert végül is ott van és örülhetek, a körülményeket pedig ne vegyem figyelembe, mert nem az a fontos.

hiába látok az ember mögé, ha az a másik nem látja magában a lehetőséget. ez így kevés. ez olyan semmi. nagyon nehéz úgy elengedni valakit, hogy érzem, mennyire többre lenne képes és mennyire is szeretem, de csak futja magával a köreit a félelmeit helyezve előtérbe. ez így kevés.. és ebből a sok kevésből soha nem lesz semmi, max sok, de nem pozitív irányba. ez így kevés, mind emberileg, mind társadalmilag, mind alapjaiban, mindenhogy. a sehova sem akarok tartozni, semmit nem akarok kapni sem adni felfogás egy jó bástya, de nem elég semmihez. meghagyom másnak a lebontást, pedig tudom, hogy ő jó ember és nagyon kedves, néha. csak a határain belül.

ma megyek ikeába és jó lesz! imádom! anyámmal megyek, aki mostanában a szemöldökömmel van elfoglalva, amit végtelenül unok.