2014. szeptember 25., csütörtök

te jó ég

na, hát azok a hírek, hogy nem...nem támadnak az írek, hanem, hogy a 9 évig ír országban dolgozó párom anyukává avanzsált, na hát ő meg persze apuka lett, immáron 6 hete : )

nagy a boldogság és persze most még extrábban figyel rám, még a széltől is óv, szó szerint egy szőrme csizmában kell egész nap lennem a lakásban, hogy fel ne fázzak vagy bármi : DDD
akkor is, ha folyik rólam a víz, de nem baj. ő ezt nagyon élvezi, olyan, mint egy tyúkanyó, én meg hagyom, mert nekem is jó és hát ugye, a jót nem tagadjuk meg magunktól. ha igen, akkor hülyék vagyunk.

tegnap megvettem az első kismama rucikat és bejelentettük a hírt p. szüleinek is. hát. egy katasztrófa volt. anyja úgy reagálta le a helyzetet, hogy mindenki takarodjon a picsába, ma reggel meg felhívta p.ét, hogy tegnap megloptam őket valami paprikákkal :DDDDDDD
na, ez tényleg a szánalom kategória, de tudjuk miről szól mindez és miért, mostanában a reakciónk a hangos röhögésig terjed így teszünk már két napja. ez mondjuk sokkal jobb, mint sírni vagy idegeskedni, mert ezek az emberek nem érnek annyit és egyébként mások sem.

sok minden változik bennem, hogy nő ez a baba aki jelenleg 1 cm : )))) egészen másképpen kezelem a körülöttem lévő dolgokat. egyfolytában boldog vagyok és nagyjából mindent leszarok : DD ezt egyébként baba nélkül is alkalmazni kellett volna kb. 10 éve. de hát ugye minden csak idő kérdése, mindenre meg kell érni.

napi két órát alszom napközben általában fél kettőtől pontosan háromig. nem tudom mi történik bennem ezen idő közben, de nekem fogalmam sincs a körülöttem lévő dolgokról, gyakorlatilag kisül az agyam. mondjuk éjjel nem alszok, hanem két óránként pisilni járok, nem tudom minek és azt sem miért, mert nem is iszok lefekvés előtt : DDDD

amúgy sok jó dolog történik velem, pl. elvégeztem a nadi 7. szintjét, szeretem ezt a pudzsát amire járok hetente és annyi szeretetet, szerelmet kapok p.től, amiről nem is álmodtam eddig, hogy létezik ilyen ilyen szinten. ok, 15 évet vezekeltem, amire őt megkaptam, de nekem tényleg minden napom olyan boldog. még akkor is, mikor puffogok valami hülyeségén, de aztán átkarol és megpuszil és muszáj mosolyognom, nem lehet rá haragudni : )

anyu és a nővére teljes izgalomba vannak. felváltva hordják a kaját, sütit, ivóleveket és mindenféle finomságot, olyan a hűtőnk, mintha valami háborúra készülnénk :DD én csak pihenjek alapon...
teljesen látszik, hogy ők ketten lesznek a nagyik : )
apámnak is megírtam az uh után az eseményt, de nem reagált. most pont nem ér rá, mert szardínián hajózik szegény, nem is értem minek zavartam őt ilyen hülyeségekkel, hogy nagypapa lesz pl. hát p. szülei meg felejtősek kb, tehát marad anyu és a nővére : )
így állunk..

a baba még csak borsó nagyságú, de az én hasam már tök nagy. mi lesz később. persze híztam már 2 kilót, p. folyamatosan mérlegel és mindig elmondja utána, hogy az én 85 kiló boldogságom!!!! : ))) annyira szeretem. 

szóval nem unatkozom kicsit sem, keveset dolgozom, sokat alszom, most éppen hánynom kell és a házimunka rendszerint elmarad, mert nem érdekel. a kötelező köröket lefutom, vásárolok, főzök, ma csinálok p.nek palcsit, mert imádja ilyenek. slussz..
p. elhalmoz mindenféle ajándékkal, aminek én persze nagyon örülök : )

imádok hangtálazni és aki egyszer volt jön folyamatosan. annyira csodálatos dolog, de nincs hozzá ihletem, hogy feltegyem a honlapomra mi is ez a dolog, stb. igazából semmihez sincs ihletem, még a baba blogját sem írom, csak megcsináltam az oldalát.
pfff...annyira béna vagyok, na.











2014. szeptember 12., péntek

hm és love

ma egész nap fülig ért a szám és olyan delériumos hangulatban voltam nihili vérnyomással : ) örömködtem mert volt rá okom és ezt a legjobb barátnőmnek köszönhetem! <3
még annyira a vodafone-nál sem tudták felbaszni az agyamat, mondván 10 nappal később fizettem be a számlámat, mint ahogy ők küldték az sms-t (nem egy hónapról beszélek) és rögtön rámvertek 600 forintért egy sms-t, mondván ez olyan felszólító féle (és?) és akkor a mostani számlám 12%-át ráterhelik a következőre.
hát a kurva anyátok. ez tényleg így normális és rendben van?
10 napról beszélek. csekket nem küldtenek, csak emaileket meg sms-t.
tök jó, nem?

a bankban pedig 1 órát vártam, de ez sem érdekelt. ma semmi sem : )
anyunál ebédeltünk egy finomat, bepakoltam a horror áron elkészült autómba és megcsináltam zsófi túrótortáját (rtl klub). nagyon finom lett!

: )

valami van. vagy lesz. vagy mit tudom én : )

amúgy tegnap sírtam. sokat.
a lakatos a végére kétszer olyan árat mondott, mint előzőleg és ez nagyon kínos volt p.nek is, mert az ő gyerekkori barátja, vagy azt hitte...szóval szerintem  nincs olyan, hogy ő mond rá egy árat aztán mire odaérsz majdnem 2x annyit mond, mert így meg úgy meg amúgy. vagy talán közölnie kellett volna ezt az apróságot, mert ő biztosan látta munka közben, hogy ez nem fog annyiból kijönni, mint amit mondott.
inkorrekt.
igazából nem is akartam kifizetni és így utólag bánom, hogy megtettem. mert szerintem nem így működnek a dolgok.
pfffff....

pár napja beszereztem a tibeti hangtálakat, amik nagy gyönyörűséget hoztak az életembe, ez egy változás kezdete, úgy érzem minden téren az életembe.

amúgy töretlen boldogság és love. ki hitte ezt még 4 hónappal ezelőtt? hát én nem.
továbbra is azt mondom, hogy ne tessék elkeseredni és főleg ne a régi szeterótípiák között élni! engedjük el aki nem akar minket, ne higgyünk csak azért, mert kényelmes és éppen még nem akasztottunk le mást a kilincsről! az tesz ilyet, aki nem hisz önmagába!

aki hisz és változik, annak az élete is változni fog és az élet megjutalmazza, ahogy engem is p.vel! minden nap hálát adok az exemnek, hogy így viselkedett velem, hogy ennyiszer megbántott, kihasznált és becsapott! ha nem tette volna, csak ringatom magam a nagy semmibe..akár még évekig....
és nincs pé. nincs szerelem, boldogság, közös élet és talán egy kis pé.
akkor nincs semmi, csak az örökös önmarcangolás és várakozás és sírás és átalvatlan ideges éjszakák és keserűség a szívbe, görcs a gyomorba. ugye mindenki tudja miről írok?
hát, kicsit sem bánom, hogy ezek már nem részei az életemnek.
akikkel mostanában találkozom azt mondják, úgy megváltoztam, alig lehet rám ismerni.
a nyugalom és boldogság kiül az arcomra és a hormonjaimnak is jót tesz az ölelkezve alvás, milliónyi puszival a nyakamon. : )
ilyet pl. soha nem kaptam az exemtől és amúgy egyik pasimtól sem.

szóval mérce. és kitartás. és a hit magunkba, az univerzumba, az isteni gondviselésbe.





2014. szeptember 4., csütörtök

amúgy meg

csalódott vagyok és felháborodott. és minden nap az eset óta mérlegelem, hogy ezek elvárások-és tényleg-de ettől még háborító ami történt és nekem kinyílik a bicska zsebembe.
és azt is utálom, hogy nem tudok ebből kiszállni, vagy mindent veszítek vagy ez is marad, de ettől meg hánynom kell, szóval nem tudom mi legyen. de nem jó ez így és ez egy remek tükör volt és azt is utálom, hogy ugye mindenki csak bólogat és igen, még ha egy véleményen is vagyunk, akkor is el van sikálva, hogy hát ez ilyen, ez van, nem kell vele foglalkozni stb.
de. szerintem kell ezzel foglalkozni, ha valaki így viselkedik és stb. mert nem csak engem bántott, hanem többeket is, de lehet csak engem érdekel, hiszen már megszoktuk ezt.
nem. én nem akarom ezt többé szokni. nekem ez nem tetszik és nem akarok bólogatni.

igen és itt vannak a határok, hogy akkor elfogadás, szeretet meg a faszom.
ok.
és a másik oldal? rá nem vonatkoznak ilyen dolgok? csak rám, hogy mindig bólogassak és fogadjam el.
nem. igazából unom és utálom az ilyen helyzeteket.
ami történt abban a pár órában számomra elfogadhatatlan mind emberileg, állatilag meg akárhogy. nem akarok ezen csak úgy túllépni, ha meg azt mondom köszi, ebből többet nem kérek, akkor elveszítem azokat is akiket meg tényleg nagyon szeretek.
szóval nem tudom. még nem. de én nem fogok még egyszer ilyen helyzetbe kerülni az fix. és nekem rossz nézni azokat az embereket is, akik velem együtt élnek át ilyen helyzeteket és tudom, ők sem felhőtlenül boldogok a történtek miatt, de valamiért ők mégsem foglalkoznak vele, max megjegyzik. összenézünk, hogy úristen meg tejóég meg stb. de én mégsem akarom ezt átélni többet.

ez van.
a megoldáson még gondolkozom.

hol a fikám?

-tessék??????????
-hol a fikám?
-milyen fikád?
-amit éjjel ide raktam.
-hova!!!!!!!!!!!!!!!
-az éjjeli szekrényre.
-minek raktad oda?
-mert felkeltem éjjel és zavart, hogy birizgálta az orromat, de nem volt kedvem zsepit venni vagy kimenni a fürdőbe, ezért ide raktam.
-ez komoly?
-most mi van? nincs ebben semmi. ide raktam és kész.
-értem. és pontosan hova?
-a sólámpa és az energia köveid közé.
-hú. ez remek! vannak többen is esetleg? régóta gyűjtögeted a köveim mellett a belőled kieső-szedő-stb. dolgokat?
-nincs! csak ez volt, de ez nagy! és most nincs meg.
-hát, akkor kezd el keresni, mert én nem szeretném megtalálni : DDDDDD ha mégis így lenne, visszatuszkolom az orrodba.
-itt van! meg van! a hosszabbító mellett volt!
-juhéj. de örülök édesem.
-jó. te meg a múltkor bepisiltél.
-jó. de az egészen más. : DDDDDDDDDD

stb.

2014. szeptember 1., hétfő

nah.

úgy volt, hogy nem megyünk horgászni amit nagyon sajnáltam volna, de hát megértettem,hogy életem értelme fáradt. hát jó, majd elcsalom őt munkája után valami lazább programra..de aztán szerencsére felébredt, hazajött és összekaptuk magunkat fél óra alatt. és go! : )
kb. fél 7re értünk le valami csatornára bugyi mellett, nagyon vadregényes helyre, amikor meg kiszálltunk a kocsiból valóban vad volt a pár millió szúnyog miatt : DDDD
és ez így is maradt.
volt fél óra amikor a vak sötétben egyedül hagyott a kedves, amitől én kb. összeszartam magam, mert olyan neszezések voltak valami patkányok, rókák, hiénák(?) okozta hangokból, hogy inkább beültem a kocsiba rádiózni : ) na és persze szúnyogokat irtani : DD

nagyon romantikus volt csillagokat nézegetni elektroszmog nélkül, tényleg szép volt, amíg be nem borult 15 perc után és aztán persze nem láttam semmit : DD
kocsiban aludni elég jó volt. na jó. nem annyira, mert semmi levegő nem volt, ahogy kinyitottuk az ajtót, rögtön bejött vagy 20 szúnyog amit azonnal kinyírtunk!
de azért jó volt amikor megtaláltuk a megfelelő pózokat és igaza volt p.nek, mikor azt mondta reggel, hogy egyáltalán nem olyan gyűrődött a fejem, mint otthon ébredés után. és tényleg. amúgy az a levegő és csend...ahhh.

tök röhejes, de várom már, hogy mikor megyünk legközelebb.
fogtam kb. 5 db mini snecit : ) és rávett pé, hogy nudizzak. erre, a nagy napozás közepette megjelentek valami kurva sok birkák az autó mögül a juhásszal, hát baszki! hogy kerültek ezek oda? mondom a kedvesemnek, hogy most azonnal csináljon valamit, nehogy már átsétáljanak a csöcseimen ezek az állatok!
de szerencsére semmilyen vér nem folyt, mert a kutya elvezette a hordát a juhásszal együtt. pfffffffffff király volt : DDDDD

amúgy tök jól leégtünk, pedig csak szűrt nap volt, tehát azért. jókat olvastam, nézegettem emberem gyönyörűséges testét és komoly hozzáértését a csalik feltűzése és botok bedobása, kitekerése és újracsalizása stb. témakörben. amúgy ez egy gusztustalan sport.

aztán egyszer csak már nem is haraptak a halak, kiderült, hogy az előzőleg bedobálgatott romlott nutellás palacsinta jobban érdekelte őket és ez így is maradt. : DD

a legjobban az általa éjjel levadászott és vagy 1 kilóméteren keresztül hurcolt rönkdarab tetszett, amit reggel a szúnyogok ellen vetettünk be, de olyan füst szagunk lett tőle, hogy szerintem 5 évet biztosan nyertünk tartósítás gyanánt.

így aztán hazajöttünk és sajnáltam-vagyis előbb bementünk anyuhoz ebédelni és úgy jöttünk haza- mert annyira szeretek vele időt tölteni, olyan jókat nevetünk és azt mondtam neki, hogy ezek az együtt töltött idők annyira feltöltenek és kikapcsolnak, a sok nevetés és közös élményszerzés, hogy nekem nem is kell több.
tényleg kellene nyerni a lottón, hogy csak ezt lehessen csinálni! : ))))

már összeírtuk fejbe, hogy mi az amit biztosan akarunk vinni, ilyen pl. a moszkító : DD
na meg fogok építeni egy hálóbunkert, ami alatt lehet létezni, de pl. aludni is.
ha nem volt szúnyog, cserébe több ezer légy (meg birkák), tehát jó a helyi állatfelhozatal.
a kocsi ablakára pedig szerkesztek egy ragasztós szúnyog hálót, hogy kapjunk éjjel levegőt, az nagyon hasznos lenne...

jó lenne ha már készen volna a kocsim, mert ilyen időben pé kihúzza a seggem alól az övét, valamivel be kell mennie dolgoznia...franba. már 2 hete csinálják, így meg semmit nem tudok intézni, pedig lenne mit.

érdemes volt ma 2 fregolinyit mosni, előreláthatólag 3 hétig nem fog beszáradni : DD undormány ez az idő.

sajnáltam, hogy ma elmaradt egy barátnős tali és jógára sem tudtam menni.