nem tudom, hogy az emberek úgy általában már egy kódolt agybetegséggel jönnek a világra, vagy hosszú évek munkája által válnak azzá.
ma ülök apám mellett. szülinapja van. úgy nyitott kaput, mintha nem x órával ezelőtt beszéltük volna meg, hogy átmegyek. olyan nem is tudom milyen volt az egész. színjáték? vagy totál agymosás. számára mindenre csak az edzés a megoldás, tőlem soha nem kérdez semmit, elmesélte, hogy internet előfizetést váltott. remek. ez tényleg fantasztikus. ennyi volt a kettesben lefolytatott párbeszédünk, akkor is inkább hallgattam.
már eléggé alkoholgőzös volt, egy haverja is ott volt a nőjével.
micsoda szülinap!
tényleg nem hiányzik neki a családi, finom kajás jót beszélgetős esték? maga a család? sajna rá kellett jönnöm, ott, mellette ülve: nem.
neki pont jó így minden ahogy van. ő választotta, élvezi.
olyan idegennek tűnt az egész helyzet, a barátjával lejátszódó folyamatos párbeszéd inkább alpári. csak ültem és mosolyogtam és arra gondoltam, így még mindig jobb, mintha kettesben lennénk, mert csak max. tv-t néznénk.
mikor elmentem arra gondoltam, hogy ezt az embert mindenki csak irigyelte az élete miatt, most mindenki csak sajnálja.
próbálom megérteni az egészet, az embert, de nem megy. hova lett apám?
vagy ő mindig ilyen volt, csak amíg együtt éltünk nem láttam ezt az oldalát...amit csak anyám ismert lámpaoltás után?
pppffff...a hűtőben több a pia, mint a kaja. képzelem mivel telnek az estéi.
az egész világ felé van ez az érdektelensége, vagy csak pl. felém? hogyan telhetnek a napjai?
nem értem..tényleg nem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése