el kellene intéznem csomó mindent és semmire nem vagyok képes. a napi dolgokat elintézem, de ennyi. még nincs nőgyógyászom, még nem mentem el egy könyvelőhöz, még igazából semmit nem intéztem, max hétvégén kifestettünk, de a ruhák összerakása is abba maradt.
pfffffffffff tök gáz vagyok és mindig álmos. pedig alig dolgozom. a vendégeim úgy mentek el tőlem, mintha azt mondtam volna nekik, hogy leprás vagy ebolás vagyok.
anyám nyaggat, mit fogok dolgozni, ha megszülök? hogy hogy mit. szülni fogok, nem fogok dolgozni pár hónapig. aztán ki tudja mi lesz? azt sem tudom, holnap mi lesz.
á mind1.
vannak dolgok amik megoldódnak. pl. mondtam p.nek egyik nap, hogy költözzön el. mondjuk ez nagy bátorság volt így terhesen, nem? igazából azért mondtam neki, mert az agyamra ment már a kibaszott játéka és egyszerűen meguntam. kértem tőle, hogy költözzön vissza csepelre és amikor úgy érzi, hogy kijátszotta magát, akkor jöjjön vissza. ha heti 2 vagy 3 napra van rám szüksége, akkor annyi időre, de nem vagyok hajlandó kompromisszumot kötni és elviselni ezt a játékszenvedélyt.
vagy velem van van nem. engem nem érdekel ha ő most ebbe menekül bele, csak ne tudjak róla, ne legyek részese, mert pont az a baj, hogy ennek nem vagyok részese. meg amúgy is meguntam.
tök szépen elmondtam neki, hogy ezt akarom, igazából nem adtam neki választási lehetőséget, ezt kijelentettem és kész.
annyira megijedt ettől, hogy elküldtem, hogy levegőt sem kapott, pedig nem ez volt a cél. nem voltam mérges, nem kiabáltam vele, egyszerű tényeket közöltem. ennek egyébként már több hete és azt kell mondjam, remekül javult a helyzet, már nincs ezzel semmi gond.
úgy látom a halk határozott kijelentések mindig nyomatékosabbak, mint a nagy hanggal járó hisztik. azoknak amúgy sem vagyok híve, nálunk nem divat a kiabálás az elcseszett gyerekkorom miatt. na meg az övé sem volt egy álom az alkesz anyjával..
amúgy p. sokat változott. már elhagyta a káromkodós dühöngős kitöréseit, egész jól beletörődött apukája sorsába, elfogadja az anyja alkoholizmusát, nem harcol. persze a szíve fáj, de már nem rágja a körmét és úgy általában nem idegbeteg. megbékélt talán? vagy megtanulta mellettem az elfogadást? vagy úgy van vele, hogy már megvan a maga élete, családja, inkább azzal foglalkozik, mint tök feleslegesen másokkal?
nem tudom. de sokat változott jó irányba.
mondjuk gondoltam, hogy a kettőnk energiája majd kiegyenlítődik és tudtam, hogy ez idő kérdése, csak hát ugye én is tanulom a türelmet.
pl. apám egyáltalán nem keres. pont annyira leszar gyerekkel a hasamba, mint nélküle. neki mind1. jól elvan a maga életével, én megtanultam, hogy szeretetet nem lehet kierőszakolni, akkor inkább elengedem. szeretem, de már nem vívódom annyit. érteni soha sem fogom szerintem, de igazából ez van.
ma csináltam dinsztelt lila káposztát, amit életembe soha. p. időnként meglep ilyen kajákkal, de hát nekem is van még hova fejlődnöm : DDDD
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése