a helyzet fokozódik és egyre csak rosszabb

sajnos nem sikerült átformálnom az érzéseimet, pedig eltelt már pár nap. nem múlik a csalódottság érzés. mondjuk az sem sokat segített a helyzeten, hogy tegnap jól leordítottam a fejét, mert rákiabált a gyerekre, mondván ne sírjon már. hát ez megint ultra kedves volt tőle. attól hogy a nevén szólongatja egyre hangosabban és mérgesebben még nem fogja abba hagyni a sírást , mert 3 hónapos és nem tudja, hogy ez neki szól. ő csak azt akarta, hogy vegyük fel, az apja meg játszott, és nem érdekelte. ilyenkor nem is értem minek volt úgy oda a gyerekért kb. de tényleg. (most már egy kicsit a faszom kivan ettől a játszom mert ffi vagyok és nekem ez jár gyárilag c. dologtól. és ha játszom akkor megszűnik a világ és mindenki hagyjon békén!)

pedig jövő héttől rá fogom hagyni heti 3 estét a babát, mert el fogok járni edzésre és akkor majd foglalkoznia kell vele ha tetszik ha nem, mert én nem leszek ott. meg kell tanulnia, hogy nem akkor szeretem meg ajnározom a gyerekemet mikor éppen kedvem van hozzá vagy ráérek, akkor viszont 300%-osan. ez így nem működik.
igen elbasztam azt a dolgot, hogy mindent kivettem a kezéből. mindent megcsinálok helyette, még olyan szerelgetési munkákat is ami egyébként nem az én feladatom lenne..csak azért mert sokat dolgozik és szegényke. hát nem, ennek vége. lesznek feladatai, meguntam, hogy mereszti a seggét amikor én még éjjel 11kor teregetek vagy pakolok stb. legyen feladata, hogy érezze szükség van rá, ő is valaki a családba. ezt a nem túl hasznos mintát amúgy anyámtól hoztam, pedig ő sem ment ezzel sokra a házasságában, max annyira, hogy elvált 33 év után.

itt volt ma a párkapcsolati terapeuta barátnőm és úgy érzem itt az ideje, hogy elmenjünk hozzá egy csoportos beszélgetésre. p. szerint kommunikációs problémánk van. szerintem meg csak bunkó.
arra jöttem rá reggel a zuhany alatt, hogy ő egy olyan családból jött, ahol mindennaposak voltak a konfliktusok, az anyja állandóan ordított, felverte az egész házat, szóval abból az alja részből valóan viselkedett velem is pedig nem sokat találkoztunk. mondjuk nekem annyi elég is volt erre az életemre...
szóval szerintem p. ezt a családmodellt akarja tovább vinni, mert ő mindig is egy ilyen közegbe mozgott és általam ki lett mozdítva a komfort zónájából, ami jó mert élvezi, de igazából csak ezt tudja kezelni mert ebbe nőtt fel.
hát nekem sem volt egy húdeszupi gyerekkorom apám végett, de azért nem viszem tovább sem azt sem p. vonalát a saját gyerekemnél. ezek a szerepek tudat alatt működnek és vélhetően ő észre sem veszi, hogy minden nap generál valami feszkót, ami az én kis (volt) zen életembe nem fér bele, mert már nem tudok és nem is akarok ezzel azonosulni, a gyerekemet meg pláne nem fogom kitenni egy ilyen életnek.

szóval van itt feladat és igen csak el kell beszélgetnünk, hogy kinek mit jelent a család mint fogalom, hogyan akarja azt elképzelni és milyen szerepet vállal benne..mert úgy érzem, hogy p. az esti fürdetésen és altatáson kívül kb. semmit. itt nála befejeződött az apaság, mint feladat. és nem kifogás, hogy kevés az ideje, mert pl. tegnap 3 percet álltam felette a síró gyerekkel az egyik a cumisüveggel a másik kezembe, mert azt mondta hogy megeteti. mondta hogy mindjárt csak ugye éppen megint játszott és nem ért rá, így fogtam és megetettem én a babát és egy újabb adag kérdőjel született a fejem felett. de amúgy őt nem zavarta, hogy végül nem ő etette meg, hiszen én ezt is megcsináltam helyette. amúgy igen, ezt is elbasztam, mert egyszerűen csak bele kellett volna rakni az éhes sírós gyereket az ölébe azt kész. oldja meg. nekem is van még mit tanulni. a sértődéseim nem nagyon oldják meg az ilyen helyzeteket. és lehet lazábban kellene az ilyeneket kezeljem, de mivel fáradt vagyok nem tudom. és nem jön meg a mensim sem ettől még extrább feszülés van rajtam, mert nehogy már most meg egy abortusz baszki...alig szexelünk! milyen kibaszás lenne már, nem?

mondjuk az már egészen biztos, ha még egyszer ráordít a gyerekre kapásból kidobom a telóját az ablakon vagy szájba vágom. mert csak.