2015. augusztus 10., hétfő

nincs megoldás.csak fáj.

szombaton nagyon jó volt kint a gáton esküvőt díszíteni e.vel. végre kiszabadultam és amúgy is imádom a helyet amiket csinálunk. mondjuk kicsit levett az élvezeti értékből a 60 fok és a szemben lévő rióból üvöltő zene ami a nap végére valóban elviselhetetlen volt az idegrendszeremnek. nem is értem hogyan engedélyezik ezt. az csak gyenge vigasz, hogy a tulaja egy valaki, tehát nekik lehet napokig afeter partit tartani a hozzá tartozó tuc-tuc zenével ami üvölt és amúgy nem túlzok. na mind1. szóval az történt, hogy kurvára összevesztünk p.vel a díszítés végére amitől pocsék lett a hangulatom az utolsó fél órára és úgy tűnik az elkövetkező időre. az a gondom igazából hogy nem csitul bennem a csalódás érzése még akkor sem ha látom megbánta a leírt dolgokat és átgondolta, azóta már másképpen cselekszik. értékelem az igyekezetét de mégsem vagyok boldog ha mellette vagyok és ettől megrémülök. mi lesz ha ez nem fog változni? nagyon megbántott és tudom van ilyen egy kapcsolatban meg még ilyenebbek is, de. ami igazán bánt, hogy egy olyan dolgon kaptunk össze ami számomra triviális de ami belőle megnyilvánult hát...nem biztató.

értem én hogy mindenki jön valahonnan és jó esetbe tart valahova és nehéz átformálni a belénk nevelt hozott mintákat, de. az ő szülei még maguktól is sajnáltak mindent nem hogy mástól. rettentő irigy emberek voltak. az apukája még nem is de az anyja egy rémálom. szóval nehéz pálya a mienk ebből a szempontból és én már unom, hogy állandóan el kell magyarázni, milyen is egy normális ember, hogyan kell(ene) viselkednie ha már tényleg annyira szeret, hogy úgy érzem nekünk csak a gyerekünk közös az életünk nem. és ami a legnagyobb baj, hogy nem hiszek már abban, hogy ő meg tud annyira változni, hogy tényleg megértse ezt és ha másképp is cselekszik akkor azt szívből teszi és nem kényszerből, mondván ezt így kell csinálni ahhoz, hogy békesség legyen és vacsora. amit látok, hogy nagyon különbözőek vagyunk és nagyon mások az igényeink. vagyis úgy mondanám, nekem vannak.

szóval fáj a lelkem és nem múlik a csalódottság érzése sem, pedig már elmúlt 2 nap. szombaton nem is szóltam hozzá és annyira fájt ez az egész, hogy még sírni sem tudtam pedig annyira fáradt is voltam, tényleg nem álltam a lábamon. megtudtam, hogy lehet külön aludni egy ágyon belül amit alkalmaztam is a második éjjel is. aztán reggel volt egy pár perc összebújás de nem éreztem semmit. mi lesz ha ez nem fog változni? ha már nem fogok tudni úgy ránézni, mint eddig?
részéről a gondolat, hogy elmenjen fel sem merül, pedig most is elmondtam neki, hogy szerintem költözzön el. ettől annyira megijed, hogy ha azt kérném szedegessen csillagokat megtenné. komolyan. de ez nem megoldás. a gyereket egész este fogta el sem engedte és tudom, hogy soha nem menne el már miatta sem annyira szereti. de mi lesz ha bennem nem változnak az érzések? ha nem tudom majd megbocsájtani? vagy az idő megoldja? meddig várjak? ha ránézek már nem annak látom, mint eddig és ez baj. nekem vagy neki még nem tudom, de semiképpen sem hat jótékonyan a kapcsolatunkra. egyik nap szóba jött a házasság. ha most erre gondolok megrettenek. ó csak azt ne, amíg ő tényleg így gondolkodik dolgokról, életről, pénzről, rólam.

hát nem tudom. most tényleg nem. egy ilyen tehetetlen düh van bennem. most visszaolvastam a pár sort ami reakcióként írt és nagyon elkeseredtem. olyan érzés, mintha kiderülne, hogy megcsalt volna pl. ami igaz is, mert az érzés ehhez társul: megcsalta a hozzá fűzött reményt, hogy ő nem olyan közben meg mégis. vagy csak nekem vannak elvárásaim? és ok, hogy időnként fel kell őt világosítani, hogy nem úgy mennek a dolgok azért mert...de ez olyan unalmas, hogy ami nekem természetes, az neki nem és még csak meg sem fordul a fejében. minden el kell neki mondani és magyarázni, hogy mit miért csinálunk, mi miért normális és miért működnek és hogyan úgy a dolgok, stb.
ez normális amúgy? vagy minden ffi ilyen? mindegyiknek a pénz körül jár az agya, mert ez az elsődleges?

mennyi idő kell hozzá hogy átformáld valakinek a tudatát? vagy nem is érdemes belekezdeni pl.?

7 megjegyzés:

  1. Az biztos, hogy nagyon meghatározó, honnan jövünk, milyen mintákat hozunk. Ahogy a is, hogy nagyon fárasztó valakit folyamatosan nevelni, terelgetni, de ha jó tanítvány, talán érdemes. Ezt te tudod, vagy fogod tudni, ahogy telik az idő. A pénz meg, nos, szerintem sok nő agya is csak ekörül jár, és sok férfié meg nem, de ezt megint te érzed, hogy az ehhez való viszonya bántó, sértő, és kezelhető-e. Viszont talán az ehhez való viszonyulást a legnehezebb megváltoztatni, mert sokan ettől érzik magukat biztonságban, ettől érzik magukat annak, akik.

    VálaszTörlés
  2. Nekem nincs kapcsolatom a penzzel.nem foglalkozom vele nem teszek bele kulon energiat talan azert is van..mert nem fogom hanem hagyom aramlani.ezert nem ertem azt akinek ez hatarozza meg a napjait vagy az eletet ilyen szinten.engem ez kimondottan bant.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Engem is bántana, de ha elkezdi érteni, talán zsigerből jön a változás. Persze ezt megint te tudod, milyen szintű, mennyire akar és tud őszintén változni.

      Törlés
    2. Engem is bántana, de ha elkezdi érteni, talán zsigerből jön a változás. Persze ezt megint te tudod, milyen szintű, mennyire akar és tud őszintén változni.

      Törlés
    3. Engem is bántana, de ha elkezdi érteni, talán zsigerből jön a változás. Persze ezt megint te tudod, milyen szintű, mennyire akar és tud őszintén változni.

      Törlés
  3. Szia, sajnos nem tudod átformálni. Szeretetből, szerelemből az adott ember erőt vesz magán aztán előbb-utóbb úgyis kijön az igazi énje.
    Ezt tapasztalatból tudom.
    Az anyagias ember meg ahogy öregszik egyre szarrágóbb, harácsolobb lesz. Már bocsánat a kifejezésért.

    VálaszTörlés