most

régen írtam az életemről. sokan kérdik, mi van velem mostanában és én igazából nem mondtam semmit, ugyanis fogalmam sem volt, mit is válaszoljak, ugyanis én sem tudtam...mi van velem most?

köszönöm, nagyon jól vagyok. az elmúlt 7 hónapom egy érzelmi hullámvasút volt, amit hol élveztem hol nem. egy tanítás volt és úgy érzem sikerült is megtennem a felismeréseimet ebben a kapcsolatnak nem mondható valamiben.

ez a fiú nagyon szeretett, aztán nagyon megijedt aztán nagyon elszaladt és vissza aztán most sem tudja mit akar. hol halad hol meg kétszeresen visszafelé, de egy biztos: én nagyon  belefáradtam a nem tudom mit csináljak c. mondatokba és a hozzátartozó ámokfutásaiba.
toleráltam
megértettem
támogattam
szerettem
tanítottam
bíztam
sírtam
simogattam
szorítottam
és végül tegnap elengedtem.

most az van, hogy jól vagyok, de még fáj a szívem. talán soha nem szerettem így és itt inkább a mélységre gondolok, mint a minőségre. a legnehezebb felismerni, hogy hol van a határ mikor egy kapcsolat rólunk szól és mikor a másikról és mikor csak a másikról.
az, hogy valaki akar valamit de fél, az pont olyan, mintha nem akarna semmi. akarni meg olyan, mint nem akarni, tehát ha azt nézzük, ő igazából soha nem volt jelen ebben a valamiben. így aztán nem maradt más választásom, mint hogy visszaküldjem problémái gyökereihez: a gyereke anyjához. oldja meg ott, amit elszúrt, vagy kérjen a nőtől megbocsájtást vagy maradjon ott és fussa le a köreit, de tegyen végre valamit.


hiszek benne. hiszem, hogy meg fogja tudni oldani a dolgait, megbékél a múlttal és megbocsájt magának. az ő jelene és jövője a múltja. nekem pedig egy olyan férfira van szükségem, aki bennem látja a jövőt és be kellett látnom, hogy ez nem ő. neki le kell futnia a köreit a múlttal, aztán ha az nem működik-és persze hogy nem nem fog-lépjen tovább valamerre. keressen magának egy olyan nőt, akit tud szeretni végre tiszta szívvel.

magam is meglepődtem a fenti mondataimon, hiszen tudtam, ezt a szart már nem tudom soha többé visszalapátolni a lóba. ez ki lett mondva és nem is magyaráztam neki sokat, értette ő. persze hadakozott, de hát amíg le nem játssza, addig nem fog tudni továbblépni soha, hiszen évek óta csak vegetál. jelenleg egy mocsárban áll és nézelődik kifele. hiába érzem, hogy megtaláltam a másik felemet, ha ő sehol sincs ebben a történetben..vagy még nagyon távol.

na, hát én ehhez asszisztáltam 7 hónapig, aztán meguntam, bármennyire is szeretem és láttam benne a jövőmet, ő még nem áll készen, így elengedem, hadd menjen vagy csináljon amit érez.

ismét szingli vagyok. tudod mit? napokig emiatt voltam a legdühösebb rá! ezért nem akartam elengedni már hónapokkal ezelőtt, mert nem akartam szingli lenni..pedig ha jobban belegondolok, már régóta az vagyok : (
és én nem akarok! mert szeretek szeretni és igen, azt is szeretem ha viszontszeretnek. nem vagyok egy olyan csak adni akarok típus, bár így is túlzásba viszem, de azért igen, elfogadom a szeretetet is. ez sokaknak nagyon nehezen megy és nekem is tanulnom kellett az elfogadást.

szóval az van hogy ez van. és ha most nem tudnám mi lesz most melóilag, magam mellé vennék egy kutyit, mert nagyon hiányzik egy állat adta önzetlen szeretet is.

mostanában sokat terápiázok és ez nekem is jót tesz. sok emberrel ismerkedtem meg és sok programom van. jövök-megyek és nyitott szemmel járok. még nem vagyok 100%-os, de leszek.

saját terápiának pl. minden nap futok, ami nagyon jót tesz a rajtam lévő háj faragásában-már látszik-és az önbizalmamnak. maga az, hogy minden nap lemegyek akár csak 15-20 percre és teszek magamért, jó érzés. igazából emiatt is várom az estéket : )

na és tegnap pl. francia hagymalevest főztem..





 (amíg nem tanulunk meg elengedni, addig nem tudnunk megtartani sem)