: (

ma kaptam egy szomorú telefont. számítottam már rá, az elmondottakból, tudtuk, hogy ez már nem tart sokáig. 4x-es áttét, gyors leépülés, minden kezelés megtagadása.

tagadás. ez egy megfelelő szó az állapotra, hiszen reggelre virradóra meghalt. elhagyta testét a lelke. mindent feladott, nem vállalt kihívást és inkább ment.
itt hagyta feleségét, két csodálatos gyermekét, angyali unokáját és ment. kimondottan menni akart. semmit nem vállalt fel a gyógyulás reményében. ahogy megtudta mi van vele, eladta mindenét, felszámolta vállalkozását, rendezte a család anyagi helyzetét és két hónapon belül ment.

mindenki könyörgött neki, hogy legalább próbálja meg, igya, egye, tegye, hagyja, vagy bármi, csak maradjon, de hiába minden kérlelés. és ma már nem kelt fel.

mikor ilyet hallunk fogadalmakat teszünk, hogy majd mi nem így csináljuk és tanulunk belőle, hogy mennyire fontosak igazából bizonyos dolgok, amiket csak úgy elnyelnek a hétköznapok és tudjuk, hogy kellene tenni, de aztán észre sem vesszük, hogy végül nem teszünk értük semmit.

igen, fontos a pénz, de biztos? fontos a munka, de ennyire? fontosak az emberi kapcsolatok, de mindegyik?
igazából mi a fontos? mi az a dolog az életünkbe, ami annyira fontos, hogy meg is halunk érte, általa?

a sok stressz.
mindenki életének szerves és már-már normális része.
tényleg annyira fontosak dolgok, hogy ne aludjunk, ne együnk, vagy túlegyük vagy egyáltalán bármi károsat tegyünk magunkkal miatta? megoldást nyújt valamire is, ha napokon, hónapokon át alig élő, aztán meg halottak legyünk?

nehéz. a fentiek beépülnek az életünkbe, tehát tudomást sem veszünk róla.
milyen lehet várni a halált és azt mantrázni az ágy szélén, hogy mindent visszacsinálnék, nem ennék-innék-szívnék, stb. azokat, amivel ártottam magamnak, nem dolgoznék és venném el az időt azoktól akiket itt hagyok és szeretek és igen, megtanulok szeretni is, mert tudom, hogy arra sem volt időm....

de már mindegy. visszacsinálhatatlan minden és most, amikor már ekkora a baj, hogy a fogadalmak nem segítenek, olyan nagy az a dolog, amivel szembe kell nézni és legyőzni..de már nincs hozzá erő..mert mindet elvitte a stressz, a helytelen életmód, a rohanás, a nincs időm szeretni érzés és igazából most nem is fontos, mert meg kell venni mindig az új autót, be kell fektetni a pénzt, vagy vásárolni, vagy csak simán a napi rohanás.

tudod mikor érsz rá igazán? mikor várod a halált. nincs mit intézni, nincs hova rohanni, minek már bármivel is foglalkozni? és akkor rájössz, mindened megvolt, így halálod alkonyán, csak élni felejtettél el. mert ha tudnál még maradni, akkor minden idődet csak azokkal töltenéd, akiket szeretsz és igazából mennyi minden nem fontos, így, félig a másik oldalról nézve. az a sok és fontos halaszthatatlan tűnő dolog..

akik itt maradnak addig szenvednek a hiányodtól, míg ők is meghalnak. na és persze sokszor haragudnak majd, hogy amíg tehetted volna, neked annyi minden más fontosabb volt, hiába kértek tőled időt, te nem értél rá adni azt sem.

most pedig ez van. hogy vége. pedig voltak jelek, amiket csak kevesen vesznek észre. ha meg igen, azt is jól megmagyarázzák, hogy majd. most nem érek rá vele foglalkozni, hiszen akkor nem gondol rá senki, hogy esetleg ez lesz az utolsó alkalmad változtatni. pedig ha akkor megmondta volna valaki...minden másképpen alakul. talán.

na. és most akkor mit csinálsz ilyenkor az addig összedolgozott milliókkal? mennyivel jobb lett volna elutazni, vagy jobban élni belőle, élvezni, hogy általa változtathatunk, vagy kevesebből gazdálkodva boldogan élünk? a rokonoknak nem a hagyatéki utáni összegre van szüksége, hanem rád. semennyi pénz nem hoz vissza már téged és azokat az időket, amiket te már nem élhetsz meg, egyszerűen kimaradsz belőlük. nem láthatod felnőni az unokádat, férjhez menni a kisebbik lányodat, utazni, motorozni, barátokkal bográcsozni. megérte a belemenekülés? a vasárnapi munka? a semmiről nem lemondás, mert én olyan nagyon fontos ember vagyok ám..és mindent meg kell csinálni, semmire nincs időm! már van.

most jön 49 nap, mikor a köztes létben az ember lelke megérthet mindent, számot vethet mi volt fontos az életében, szembenézhet félelmeivel, érzéseivel. itt mindenre van lehetőség és idő, itt már nincs mit elódázni és megmagyarázni, nincs hova menekülni.
csak te vagy és az életed:

csapó indul!
jó utat józsi