--

egy nagyon érdekes beszélgetésbe csöppentem bele a folyosón. barátságról folyt a vita, hogy mitől barát a barát és mitől nem az.

az egyik fél azt mondta, hogy igen, az őszinteséget is el kell viselni és nem besértődni, ha megmondják a másiknak az igazat, vagy amit gondolnak róla, stb. mert ettől barát a barát.

a másik fél azt regélte, hogy egy barátság addig barátság, amíg azt mondjuk a másiknak amit hallani akar, akkor megnyugszik, hogy szeretve van és vele együtt bólogatnak, tehát mindenki megbízható ezáltal és természetesen ő a jó és igaz barát.

pf.... kényes téma nagyon, mert én állandóan elszenvedem, hogy nem szabad megmondani a másiknak a gondolataimat, főleg ha az nem egyezik az övével, mert az bizony világháború. és igen, mindig az.

ha bólogató kutyaként kell viselkednem, akkor nekem az nem jelent barátságot, mert a másik nekem csak egy tucat akinek nem fontos a véleménye és szerintem neki sem az enyém, max megnyugtató szavakra vár, megerősítésre. 

az igazság néha nem jó, főleg ha az a mi véleményünkkel szemben áll és természetesen rólunk van szó. az ember mindig 2x meggondolja, hogy elmondja -e igazából a véleményét, mert hát ugye nem is bántón, de abból akkor sem jön ki jól. és tényleg.
ha bólogatok, akkor azzal leszarom, de akkor meg mitől barátnőm a másik és én mitől vagyok neki az? ha úgy viselkedek, ahogy neki az megfelel?
ppppfffffffffff.....kurva nehéz, miközben könnyűnek kellene lennie, vagy számomra evidens csak a válasz?

a legújabb amit észrevettem, hogy ha olyat mondok, amire nincs igény, egész egyszerűen úgy csinálnak, mintha el sem hangzott volna : DDDDDDDDDDD hát ez már tényleg a szánalom küszöbe, nem?
...hm, nem akarnak ezzel a témával foglalkozni és hiába várok választ, már más a téma, tehát erre várhatok  : DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD