konkrétan

elfáradtam. valahogy nem tudok töltődni, pedig kellene. nagyon rossz, hogy két hete nem tudtam elmenni edzésre, biztosan ezt is érzi a testem, de ma reggel már nem tudtam kivonszolni magam az ágyból.

olyan furát álmodtam lászlóval, a volt főnökömmel, túsz voltam egy betörésnél pl. amit nem tudtam eldönteni, hogy önbetörés-e vagy sem, aztán felpakoltak minket valami vonatra, áááááá..talán nem kellett volna vacsorázni : DDDD

el fogok menni januárba tenerifére. voltam már 2x, de most szerintem egyedül megyek és nem is bánom. van kint ismerősnek hotelje vagy ilyesmi, remélem a régi szeretői státuszomra nézve, kapok valami akciós szobát :DD ha most lefoglalom a repjegyet, még belefuthatok valami igen olcsóba is.
inkább a karácsonyt kellene valahogy megúszni.

le kellene üljek apámmal is beszélni, hogy akkor mondja el, hogyan is képzelni a gyerek-szülő iszonyt. erőltetjük a semmit, nem kíváncsi rám már évek óta, futjuk a kötelező mosolygós köröket a nagy-nagy ünnepeken. minek. ha nem akarja, hogy szeressem, nem akar a közelébe tudni, mit csinálunk igazából. én csak várom a beígért vacsorákat, köszöntést és ezek szépen elmaradnak. nagyon sajnálom, de szégyen ez az egész és nem tolnám már tovább ezt a történetet.

igazából azt nem veszi be a gyomrom, hogy elutasított, aztán meg lemondott rólam.
jó, nem kötelező szeretnie, csak azért, mert a gyereke vagyok. nekem sem kellene ennyire ragaszkodnom hozzá, mert nem akarja. el kellene hagynom és kész.

nehezen lépünk, nehezen tesszük meg azokat a dolgokat, amiket az eszünk diktál, mindig legyőz a szív. pedig nem szabadna. néha muszáj lenne felülkerekednünk önmagunkon, az érzéseinken, akármennyire is nehéz is.

elfáradtam. fáradt vagyok. látják rajtam a vendégek is, nem tudok nekik mit mondani, ez van és ez nem csak a munkáról szól. kicsit a saját életembe fáradtam bele.

most egy új dolgon töröm a fejemet. csinálok egy alapítványt és nem fogom sokáig húzni a kivitelezést. pályázni fogok és megvalósítok, közben jót teszek gyerekekkel.

egyre szűkebb ez a lakás. lépnem kell....lelépnem? ezen is sokat töprengek. tényleg vágjak bele a nagy világba? egyik részem oda húz, a másik meg család, gyerek...stb. nem hiszek benne, hogy meg fogom tudni alapítani a hagyományos család modellt, hiába vágyom rá, mindig azon kapom magam, ez valahogy csak az én agyamban él.

a korosztályom pasik a 25 évesekre vágynak, vagy most válnak, vagy most gondolkoznak azon, hogy válni kellene és persze kezdenek kikacsintgatni a házasságból hogy valóban meggyőzzék magukat, hogy bizony...eljött az idő, mikor el kell hagyni a családot. fúj. na, ezekre nem vágyom. a 25 évesek jók, de unalmasak. a 40 felettiek nekem nem jönnek be. szóval elég kevés az esélyem lássuk be.

sok minden történik bennem mostanában. másképpen látok és érzek. lettek fontos és kevésbé fontos emberek az életemben. lemondtam pár dologról, helyette kaptam újakat.

az élet változik, ha akarjuk ha nem, ha fáj, ha nem. muszáj felvenni a tempót, vagy beleragadunk helyzetekbe amik visszahúznak.

most pl. boldogsággal tölt el, hogy vasárnaptól két hétre nálam lesz füge kutya megőrzésre aki egyébként a szerelmem <3
: )))))))))))))))