találtam-milyen véletlen-egy keringő búcsúlevelet a fb-on. nagyon szép volt, az életről szólt, annak minden kihasznált és ki nem élt részéről. elgondolkodtam rajta, mert igaz minden sora, hol rontjuk el az érzések terén, hol vétünk idő hiányában stb.
na. hát valamiért gondoltam egyet és elküldtem az exemnek egy kis levélkével csatolva. nem írtam neki semmi bántót, pár sorban összefoglaltam ezt a másfél évet, megemlítettem 1-2 olyan dolgot, amit úgy éreztem, nem árt ha tud, kívántam neki boldogságot, de csak kicsit szívből. direkt nem akartam bántani, mert ez a levél nem arról szólt. nem tudom miről. az érzéseimről, amik irányában mostanában hogy is mondjam...nem túl szépek? igen. leírtam, hogy nekem most fáj, hogy úgy érzem átlépett rajtam, hogy végre megkapja amire hosszú évek óta vár-a gyereke anyját-és ezért bármit feláldozott, engem is. nyilván könnyű volt, hiszen soha nem szeretett úgy igazán, de nem hibáztathatom érte, hiszen én nem akartam meghallani azt amit ki is mondott.
mind1. ettől nekem még nem jobb és arra jó volt ez a másfél év, hogy megismerjem a határaimat, hogy ne legyek vak, és semmi se.
nem minden az, hogy szeretünk valakit ha ő nem szeret viszont. igenis ne érjük be kevéssel! nekem lesznek már elvárásaim, pedig az eddig soha.
hát erre tanított ez a másfél év és csak magamat okolhatom, hogy most nem 5 hónapról írok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése