felhívtam egy barátnőmet, aki most volt salsa hétvégén, hogy milyen volt. kérdezte, hogy telt a szülinapom és nem tudtam neki 100%-osan azt mondani, hogy szuper jó!
ugye anyuval ez a ruha dolog, ma meg apuval a közös halakra révedés 5 percenként...hát nem tudom, na.
ő azt mondta erre, hogy örüljek, hogy volt ennyi is. és hogy vannak még szüleim és. és amúgy mit várok aputól, hiszen ahogy én változom, úgy változik ő is és micsoda előrelépés ennyi év után, hogy elhívott ebédelni és kaptam virágot. ne legyek nagyravágyó, hogy mennyi mindent szerettem volna vele/tőle stb. most ennyit kaptam és ez is milyen jó.
igen értem. és mint mindig igaza van, csak ugye nálunk máshol volt mindig a nulla pont. mi nagy család voltunk és nagy összejövetelek voltak, sok kaja, nagy nevetések, stb. hiányzik ez is.
ok, tudom, örülni kell mindennek és a válás mindenkinek egy csapás volt, bár mindenkinek másképpen, apu talán most kezd ocsúdni. hát nem tudom, ő azért vigasztalódott pár nővel a biztonság kedvéért, de hát mind1, mindenki másképpen csinálja.
igaza van. na. lehetett volna így meg úgy, de most ez volt és tőle ez is valami. mert most ezt tudja adni, ezen a szinten ahol van. ok, megbecsülöm ezt is, mert lehetne úgy is, hogy nincs sehogy és hátha lesz még ennél több is. nem szabad soha elégedetlenkedni, csak annak örülni amit kapok, hogy gondol rám és.
Szerintem kezdésnek nem rossz apukádtól, talán csak ő sem tudja, hogy is kell ezt csinálni. Kezdeményezz te is, aztán meglátod, hogy reagál, vevő rá, szívesen találkozik veled, vagy kihúzza magát alóla.
VálaszTörlésigen, most megtettem az első lépést... :) úgy tűnik ez egy közös feladat nekünk, nem háríthatom csak rá a felelősséget a változáshoz!
VálaszTörlés