ismét remek napom volt a gáton, szeretek besegíteni. az emberek viccesek, a gyerekek hangosak de szórakoztatnak, a nap éget és szép a kilátás.
igazából, nincs is nagyon szükségem többre, nekem ennyi is jó.
aztán hazajöttem és folytattam a munkát, de az is jó volt. annyira szomorú vagyok, hogy igazából az is jó lenne, ha hátba vernének egy szívlapáttal. vagy kettővel, tök mind1.
találkoztam ma apummal a piros lámpánál. ő motorral volt én kocsival, pont előttem állt. azzal áltatom magam, hogy biztosan nem vett észre, azért nem köszönt és húzott el százzal. mind1. ez is mind1. mondjuk nőnapra nem kaptam tőle semmit, fel sem hívott, de hát ugye, mit is akarok már, mikor januárban is találkoztunk?
holnap dokihoz megyek, nagyon jó lesz. kíváncsi leszek, mit mond végre az endokrinológus pina, mondjuk gyógyszert nem szedek max jódot vagyok hajlandó magamhoz venni.
az a gáz, hogy bárhol vagyok, nem merek körbenézni, mert attól félek, hogy megpillantom az exemet az asszonnyal meg a gyerekkel, mint boldog család sétálgatva.
nem is tudom igazából, miért én félek ettől, miért nem ő? én nem tettem semmit, hogy szégyellnem kellene magamat bármiért is, inkább neki süljön le a bőr a képéről, hogy így viselkedett velem. mind1.
arra gondoltam, ráveszem magam és tényleg kiedzem magamból az utolsó pár hónapot. kicsit sok(k) volt a stressz és bár most leginkább mindent leszarok, de érzem, hogy feszülök belül..és az nem felmentés, hogy ez most egy érthető állapot.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése